Magyar Antidopping Csoport

Ezen a héten rendezte a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) Független Hírszerzési és Nyomozási ( Ingteligence and Investigation azaz I&I) Osztálya első workshopját Varsóban

 Az Európai Únió által finanszírozott projekt 6 workshopja közül az elsőre 10 európai ország bűnüldöző szerveinek és nemzeti doppingellenes szervezeteinek (NADO-k) képviselőit hívták meg. A program célja a nyomozási tevékenységének fejlesztése és kiterjesztése az egész kontinensre.
A Magyar Antidopping Csoport két munkatársa is ott volt a ma véget ért ötnapos a lengyelországi találkozón  ahol Ausztria, Észtország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lengyelország, Románia, Svédország és Ukrajna képviselői vettek részt.  A hét folyamán az üléseken olyan témákat érintettek, mint a bizalmas forráskezelés, az elemzési és interjúkészítési technikák,  nyílt forráskódú kutatás, valamint feltérképezték a bűnüldöző szervek és a NADO-k közötti együttműködési lehetőségeket.
Gunter Younger, a WADA I&I igazgatója elmondta: „A hírszerzés és a nyomozás létfontosságú minden hatékony doppingellenes program sikeréhez, de ez nem valósulhat meg a felek szoros gyüttműködése nélkül.  A doppingellenes szervezetek és a bűnüldözés közötti eredményes kapcsolat kialakítása kulcsfontosságú, és ez a projekt mindkét érdekelt felet támogatni kívánja. Nagyon elégedett vagyok az első workshop menetével, és alig várjuk, hogy összesen 48 nemzetet bevonhassunk a kétéves projekt első 12 hónapjába.”
 „Végső soron a projekt célja, hogy növelje a doppingellenes információgyűjtést és a vizsgálati kapacitást Európában, csökkentse a dopping elterjedtségét a sportban, és maximalizálja az európai fiatalok egészségügyi előnyeit a tiszta sport gyakorlása révén. A projekt által támogatott együttműködés eredményeként már most két bűnüldözési/NADO nyomozati művelet folyik ebben a régióban. Hálásak vagyunk az Európai Unió és az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség jövőképéért és elkötelezettségéért, hogy támogatták ezt a fontos projektet.”
A projekt egy sor kiegészítő tevékenységet is tartalmaz, többek között:
  • e-learning platformot a bűnüldöző munkatársak számára és egy 48 ország közötti informciómegosztásra alkalmas eszközt;
  • a dopping veszélyeire figyelmeztető kampányt fiatalok részére
  • szükség esetén  segítségnyújtást szilárd jogi keretek kidolgozásához, különösen a visszaélést bejelentő személyekre vonatkozóan;
  • folyamatos tanácsadást, támogatást és együttműködési találkozókat; és
  • alapos nyomon követési és értékelési folyamatot annak biztosítására, hogy a projekt az elfogadott kritériumoknak megfelelően haladjon.
A fennmaradó öt workshopra 2023 májusában, júliusában, szeptemberében, novemberében és 2024 januárjában kerül majd sor.

A cikk összefoglaló, melynek eredetije itt olvasható