Belépés
Regisztráció | Elfelejtett jelszó
 
A HUNADO bemutatása
 
Magyar Antidopping Csoport Egészségügyi és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
 
A Magyar Antidopping Csoport Kft. 2007. március 20-án jött létre, hogy munkájával bekapcsolódjon a magyar doppingellenes tevékenységbe. A cég munkatársai, mint doppingellenőrök, már korábban is részt vettek a hazai doppingellenes küzdelemben, de most lehetőséget kaptak egy önálló, független, és a munkájában hatékony doppingellenes szervezet létrehozására.
 
A szervezet 2007 augusztusában megnyerte az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. Törvény alapján, a doppingellenes tevékenység szabályairól szóló, a 88/2007. (IV.26.) Kormányrendelettel módosított 55/2004. (III.31.) Kormányrendeletben meghatározott dopping-mintavételi és kezelési eljárások végrehajtása, és a Nemzeti Doppingellenes Szervezet (NADO) feladatai teljes körű ellátása tárgyában kiírt közbeszerzési pályázatát. Ily módon, a Magyar Antidopping Csoport Kft. töltötte be 2011. december 31-ig, a Magyar Doppingellenes Szervezet (HUNADO) teljes jogkörét és látta el valamennyi feladatát. Bár a Közbeszerzési Szerződés korábban erre vonatkozóan a Magyar Antidopping Csoport Kft.-t nem kötelezte, de a cég ennek ellenére fennállása során végig nonprofit jellegű gazdálkodást folytatott, és teljes bevételét a doppingellenes tevékenységre fordította.
 
Ezt követően a doppingellenes tevékenység szabályozása 2011-ben, a WADA Kódex rendelkezéseinek való teljes megfelelés érdekében, a 43/2011 (III.23.) Kormányrendeletben módosításra került, mely Kormányrendelet határozza meg jelenleg is a Nemzeti Doppingellenes Szervezet (HUNADO) tevékenységét. 2011. évben, a 28313 számon nyilvántartott közbeszerzési eljárás során, - mely közbeszerzési pályázatot immár a Magyar Olimpiai Bizottság hirdette meg a „doppingellenes tevékenység szabályairól szóló 43/2011. (III.23) Kormányrendeletben meghatározott Nemzeti Doppingellenes Szervezet (HUNADO) feladatainak teljes körű ellátása” tárgykörében -, a közben Közhasznú Nonprofit Társasággá alakult Magyar Antidopping Csoport Kft. ismételten megpályázta, és elnyerte, majd ezt követően, megbízási szerződést kötött a Magyar Olimpiai Bizottsággal. E megbízás alapján a 2012. január 01 és  2015. december 31 közötti periódusban is a Magyar Antidopping Csoport Közhasznú Nonprofit Kft. látta el a Nemzeti Doppingellenes Szervezet (HUNADO) teljes feladat- és jogkörét.
 
Megtiszteltetés és egyúttal szakmai elismerés számunkra, hogy az ezen periódus lezárultát megelőzően lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményeként  - újabb négy évre szólóan - 2019. december 31. napjáig ismét a Magyar Antidopping Csoport Kft. és szakemberei kaptak bizalmat és megbízást a Nemzeti Doppingellenes Szervezet (HUNADO) feladatainak ellátására.
 
Tevékenységünk vezérelve, hogy „a dopping alapjaiban ellentétes a sporttal”, ezért a doppingellenes munkánk legfontosabb célja, hogy a mindenkor érvényben lévő jogszabályi és egyéb szabályozási háttér alapján érvényt szerezzünk a nem megengedett teljesítményfokozás tilalmának, és ezzel megvalósítsuk és megőrizzük a „sport szellemiségét”, tisztaságát és az esélyegyenlőséget.
 
Jelmondatunk:          „A becsületes játék az egyetlen út!”
 
A doppingellenes tevékenységünk több szintű, egyik része maga a doppingellenőrzés, mely a mintavételek előirányozásától, megszervezésétől, a vizelet és / vagy vérvétel helyszíni kivitelezésén át, a megfelelő laboratóriumba történő biztonságos szállításig tart. Az aktivitásunk másik része a felvilágosító – megelőző tevékenység, mely során a sport tisztaságához szükséges információkat, doppinggal kapcsolatos jogszabályokat, figyelmeztetéseket, aktuális tiltólistákat stb. kell eljuttatnunk a sportolókhoz, és az őket segítő szakemberekhez.
 
Doppingellenőrzések
A doppingellenőrzéseket szigorúan a WADA Kódex és a Doppingellenőrzésekre vonatkozó Nemzetközi Szabvány (International Standard for Testing and Investigations) előírásainak megfelelően végezzük, hogy pontosan nyomon követhető legyen a minta útja a kijelöléstől, a levételen át, a labor analízisig, illetve az eredmény kezeléséig. Magyarországon a mintavételi eljárásban csak felsőfokú végzettséggel rendelkező személy vehet részt. A Magyar Antidopping Csoport Közhasznú Nonprofit Kft. valamennyi doppingellenőre jól képzett, nyelveket beszélő, a nemzetközi vizsgarendszerben megszerezhető megbízólevéllel rendelkező, és a Belső Ellenőri Csoport által rendszeresen szupervizionált, feddhetetlen szakember. A doppingellenőrzéshez szükséges minden felszerelést a nemzetközileg elismert és akkreditált Berlinger Special AG vállalattól szerezzük be. A doppingminták analízisét, érvényes szerződésünk alapján, a WADA akkreditált seibersdorfi (Ausztria) laboratóriumban végeztetjük.
 
A magyar sportolók ellenőrzésén kívül, külföldi partnereink megbízásából (WADA, IWF, IAAF, UIPM, IFBB, AIBA, FIA, stb.) számos doppingellenőrzést végzünk, Magyarország területén és azon kívül is.
 
A Magyar Antidopping Csoport Kft. doppingellenes tevékenységhez kapcsolódó Tanúsítványai és szerződései:
 
- A „doppingellenes tevékenység, doppingvizsgálatok szervezése és lebonyolítása” érvényességi területen minőségirányítási rendszert alkalmazunk, a MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány követelményeinek megfelelő Tanúsítványunk alapján.
- Az Allianz Hungária Biztosító Részvénytársasággal kötött, a dopping mintavételi eljárásra vonatkozó felelősségbiztosítás.
- A WADA szakirányú auditáló felülvizsgálata értelmében, WADA felhatalmazás és szerződés doppingellenőrzések elvégzésére
- A WADA 2 évente esedékes rendszer felülvizsgálata alapján „teljes megfelelőségi státusz” („fully compliant”)
 
Felvilágosító és nevelő tevékenység
Fontos célunk az élsportolók és szabadidős sportolók, edzők, sportvezetők, sportorvosok, gyúrók, testnevelők és a sport iránt csak érdeklődők, minél pontosabb tájékoztatása, hogy elkerüljük a tájékozatlanságból adódó doppingvétséget, és egészségkárosodást, illetve felhívjuk mindenki figyelmét a sport szellemiségével összeférhetetlen, és méltatlan viselkedésekre. Ezért a Magyar Antidopping Csoport Közhasznú Nonprofit Kft. kifejezett törekvése a doppingellenes tevékenysége során még inkább bekapcsolódni a prevenciós, megelőző munkába.
 
Ennek fontos részét képezik a rendszeresen tartott felvilágosító előadások, a továbbképzések megszervezése és lebonyolítása, és annak biztosítása, hogy ezek a tájékoztatók minél szélesebb rétegekhez eljussanak. Ezért a kiemelt sportágak nemzeti bajnokságain a WADA „Outreach” Programnak megfelelő információs sátorral, és saját kiadású, ingyenes felvilágosító kiadványainkkal, a több nyelven hozzáférhető WADA-kvízzel, és saját doppingellenes előadásainkkal jelenünk meg.
 
Rendszeresen beszámolunk a „Doppingellenes tevékenység aktuális kérdései” címmel a saját rendezésű Konferenciánkon, illetve közreműködünk számos tudományos Kongresszus és előadás megtartásában. Nagy büszkeségünk, hogy a doppingellenes képzés bekerült a sportorvosi, illetve háziorvosi szakvizsga előkészítő képzésbe, illetve a sportorvosok és háziorvosok továbbképzési programjába is. A felvilágosító és nevelő tevékenységben szorosan együttműködünk a magyarországi olimpiai és paralimpiai mozgalmat irányító Magyar Olimpiai Bizottsággal.
 
Tájékoztatás
A Magyar Antidopping Csoport honlapját (www.antidopping.hu) folyamatosan fejlesztjük, hogy a naprakész, fontos információk, és hírek minden érdeklődő számára elérhetőek legyenek magyar és angol nyelven egyaránt. A honlapon közzétesszük valamennyi hazai jogszabályt, amely a doppingellenes tevékenységre vonatkozik, a hatályos WADA Kódexet, és a doppingellenőrzéshez kapcsolódó nyomtatványokat.
 


 
 
Hírlevél
 
 
közvetlen kapcsolatok




 

 
 
Minden jog fenntartva! - 2013
Hozzáadás a kedvencekhez | Szerzői jogok
Ön a 5703698. látogatónk!
Jelenleg 2882 látogató van oldalunkon