Magyar Antidopping Csoport

"Talán még fontosabb a tiszták védelme" - Interjú a MACS elnökével

Forrás:http://corvinusonline.blog.hu/2013/09/30/_talan_meg_fontosabb_a_tisztak_vedelme_interju_a_macs_elnokevel

Fantasztikus és izgalmas életpálya, nehéz idők és nagy küzdelmek állnak Tiszeker Ág­nes, a MACS (Magyar Antidopping Csoport) elnöke mögött. Egy széleskörűen tájékozott és rendkívül közvetlen hölgy, akivel a hazai doppingellenőrzés múltjáról, jelenéről és jö­vőjéről beszélgettem.

Ágnes, elsőként kérlek, mondj néhány szót arról, ki is vagy te, hogyan ke­rültél a MACS élére?

Orvosként végeztem a SOTE-n, praxisomat, melyet a mai napig folytatok, há­ziorvosként kezdtem meg. Fiatal orvostanhallgatóként jelentkeztem a lehetőségre, melyre utazási hajlandóság­gal rendelkező, a sportot szerető orvosokat, mediku­sokat vártak; így kerültem a doppingellenőrző szakmá­ba, időben a szöuli olimpia után. Ezt a tevékenységet folytattam egy ideig, majd az életem más irányt vett. 2004 októberében, a bot­rányosként elhíresült athéni játékok után tértem vissza a területre, amikor is felkér­tek engem, vegyek részt a hazai megújuló antidopping rendszer irányításában. Így lettem és vagyok ma is a MACS elnöke, amely jelen­leg önálló szervezetként működik, korszerű dopping­ellenőrzési körülmények között. Természetesen hos­szú út vezetett idáig: több jogszabályi és intézményi változás és végül 2009-ben a WADA (World Anti-Doping Agency) kódexének való teljes megfelelés révén ju­tottunk el oda, hogy ma a magyar doppingellenőrzés nemzetközileg is elismert.

Mik a MACS legfonto­sabb feladatai?

A Csoport munkájának része a sportolóktól való mintavétel és a minták tesztelése: a magyar állam számára évi kilencszáz, míg összeségében – a kül­földről érkező felkéréseket is számolva – több, mint háromezer mintavételt vég­zünk évente. Emellett van egy másik terület, amelyet én kiemelten fontosnak tartok és amivel a MACS hangsúlyosan foglalkozik: a tájékoztatás. A magyar válogatottak és az olimpi­ai keret számára kötelező oktatások léteznek dop­ping témában – ezeket is mi szervezzük, bonyolítjuk –, a hobbisportolók és a laikusok azonban kevés le­hetőséggel rendelkeznek a témával való megismerke­désre, a tájékozódásra. Én az ez utóbbi kategóriában való fejlődésre úgy gon­dolok, mint a MACS egy központi jövőbeni céljára: ahogyan létrehoztunk már a doppingolásról szóló, kreditrendszerben felvehe­tő kurzusokat a Debreceni Egyetemen, vagy a Testne­velési Főiskolán, úgy sze­retnénk információinkkal a közép-, és akár általános iskolákba is eljutni; hiszen a gyermekek viszonylag fia­talon elkezdenek sportolni, mely révén tiltott szerekkel is találkozhatnak. Mind­ezeken felül egy meghatá­rozó törekvésünk, amely talán még fontosabb, mint a dopping szűrése: a tisz­ták védelme. A doppingo­lást magát ugyanis sosem fogjuk tudni megszűntetni – ez tény -, hiszen a műve­lői, fejlesztői mindig egy lépéssel előttünk járnak majd. Persze, mi sem sok­kal maradunk le: tudomá­sunk van így például több, a sport szempontjából ille­gális módszerről, anyagról, amelyeket egyelőre nem vagyunk képesek kimu­tatni, szankciókat viszont már alakítottunk ki rájuk vonatkozolóan, és ezeket akár visszamenőleg is gya­korolhatjuk majd. Ha mind­ezek által több lehetőséget és teret adhatunk azoknak, akik a tisztességes utat vá­lasztják, igazán megéri eb­ben a szakmában dolgozni.

Hol húzódik a határ még-nem és már-igen között dopping téren?

Minden, a MACS honlap­ján is szereplő nemzetközi tiltólistán megtalálható ve­gyületcsoport doppingnak minősül, ha azt a sportoló nem egészségügyi állapo­tára tekintettel, engedél­lyel alkalmazza. Ezek a szerek közül több, például az inzulin vagy a vízhajtó, legálisan és relatíve könnyen beszerezhetők, vala­mint szükségesek is egyes kezelésekhez – magyar vi­szonylatokban, a különféle kábítószerektől eltérően, ezért nehezebb felhasz­nálásukat ellenőrizni. Egy másik probléma e téren a táplálékkiegészítők örök kérdése. Ezek a termékek forgalombahozatala bevizs­gálás nélkül történik, ezért a szakembereknek, nem hogy a laikusoknak, sincs biztosítékuk összetételüket illetően. Ennek ellenére, ha a sportoló, akár jóhisze­műen, ilyen szerrel él, és a vizsgálat annak hatására pozitív, akkor sem tudjuk őt megvédeni – az ő dön­tése, vállalja-e ezt a rizikót, bízik-e az összetétel-leírás­ban.

Karrierednek mely pontja az, amelyre legnagyobb sikeredként gondolsz vissza?

Én abszolút sikernek értékelem, hogy a szomo­rú athéni események és azután, hogy a Dopping­ellenes Világkonferencián 2005-ben, Lausanne-ban Magyarországot képvisel­ve, engem a központilag szervezett hazai doppingo­lás igaztalan vádjával illet­tek, mára a magyar dop­pingellenőrzés a világ legszínvonalasabbjai közé tartozik, ezáltal pedig a magyar sport, mint olyan is visszanyerte presztízsét. Megemlíteném még, hogy 2007-2008-ban, amikor Ko­vács Ági körül robbant ki a doppingbotrány, a MACS megítélése itthon nagyon negatívvá vált – mégiscsak egy nemzeti ikon vétségé­ről volt szó, rá azonban a WADA szabályai természe­tesen ugyanúgy érvénye­sek voltak, így nekünk meg kellett tennünk a szükséges lépéseket. Az, hogy az ese­tet követően hitelesek tud­tunk, és tudtam én szemé­lyesen maradni, tekintélyt és elfogadást szerzett a számunkra mind a sporto­lók, mind a szurkolók sze­mében.

A nyár folyamán lényeges átalakulások történtek a doppingvétség szankcio­nálásában Magyarorszá­gon. Pontosan mik ezek a változások?

A WADA kódexében mindig is szerepelt, ha dop­pingvétség történik, azért elsősorban maga a sporto­ló, de mellette az őt ebben segítő sportszakemberek, úgy mint edzők, orvosok is felelősek. A még egészen friss Lance Armstrong-ügy felgöngyölítése közben a biciklista mögött olyan ki­fejlett hálózatot fedeztek fel, ami a WADA szemét még jobban a sportoló környe­zetére irányította. Ennek megfelelően, a 2013. július 1-én érvénybe lépett új ma­gyar Btk. alapján, szabad­ságvesztéssel is sújtható a doppingolás, elsősorban és hangsúlyosan pedig az arra való buzdítás, abban való segédkezés. A szakma így a sportolók büntetése mellett, immár a különféle hálózatok felderítésében is érhet el na­gyobb sikereket.