Magyar Antidopping Csoport

Még az ártatlanság vélelmének oltalmában a gyanúba keveredett magyar úszók - Interjú Dr. Tiszeker Ágnessel

Dr. Tiszeker Ágnes szerint hiba a gyanút, a vádat és a jogerős ítéletet egy kalap alá venni Találgatni szabad, nevükre rákérdezni a Magyar Antidopping Csoport vezetőjénél viszont felesleges próbálkozás, mert a doppingvétség gyanújába keveredett két magyar úszót egyelőre pajzsként védik a személyiségi jogaik, más szóval az ártatlanság vélelmének oltalmában várakoznak az elkövetkező hetek eseményeire. A titoktartás előírásai sportáguk vezetőit is kötelezik. 

Négyéves eltiltás is következhet

Egy-egy, a WADA által felkért canberrai, koppenhágai és zágrábi hematológusnak az egybehangzó állítására van szükség ahhoz, hogy a Magyar Antidopping Csoport (MACS) doppingvétséggel vádolhassa meg azt a két magyar úszót, akiket személyiségi jogaikat tiszteletben tartva egyelőre nem nevezhetnek meg, még ha gyanúba is keveredtek. Nem mellékes, hogy a független, és egymással nem kommunikáló szakértők ezúttal sem tudják, hogy kinek a biológiai útlevelét tanulmányozzák, a dokumentáció ugyanis kódolt, így az elemzés tudományos alapokra helyezett módszerét, és a levont következtetéseket rosszindulattal sem lehet manipuláltnak nevezni.

Amennyiben a két élsportoló doppingvétségének gyanúja beigazolódik, a MACS azonnal tájékoztatni fogja őket arról, hogy a WADA előírásait követve vádat kell emelnie. Jogerős ítélet viszont csak azután következhet, ha a biológiai útlevelükben rögzített mérési paraméterek árulkodóan kiugró eltéréseire nem tudnak elfogadható magyarázatot adni. Ez a folyamat eltart még egy ideig, várhatóan csak 2023 első negyedévében dől el, hogy elkerülhető-e a sportolók négyéves eltiltása. Egészen addig a gyanút, a vádat és az ítéletet semmi szín alatt nem lehet egy kalap alá venni, mert az csak nehezítheti a helyzetüket.
A fa meghozta a termését Ilyenkor rendre felmerül a kérdés, hogy a sportvilág szereplői, különösképpen a gyanúba keveredett sportolók, és velük együtt azok, akik a védelmükre sietnek, kétségbe vonhatják-e a biológiai útlevelek programjának a tökéletességét és hitelességét?

„A 2009-ben bemutatkozott és azóta folyamatosan tökéletesített biológiai útlevél programot a WADA csodafegyverének lehet nevezni, hatékonyságát pedig azért nem érdemes vitatni, mert azt a bevezetése előtt éveken át több sportág, azokban számos sportoló több tízezres számú eredményének összehasonlításával tesztelték. Mostanra a program kiforrottá vált, úgy is fogalmazhatnék, hogy az ellenőrzésnek ezt az eszközét megtestesítő fa magasra nőtt, és most már folyamatosan hozza a termését. Az, hogy Magyarországon sokan még csak most ismerkednek meg vele, nem a program hiányosságát mutatja, hanem a sok helyen tapasztalható kételkedést, pedig évek óta próbálom tudatosítani, hogy előbb vagy utóbb itthon is születhetnek kellemetlen
meglepetések, amelyeket a biológiai útlevelekben tapasztalható gyanús eltérések okoznak” -nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Dr. Tiszeker Ágnes, a MACS vezetője.

Ennél is élesebben fogalmazva az 1999-ben megalapított WADA magyarországi nemzeti doppingellenes szerveztének ügyvezetője azzal folytatta, hogy a magyar úszók ügyével kapcsolatban máris megtévesztő vélemények láttak napvilágot. Tetszik, nem tetszik, csak betartani lehet „Teljesen mindegy, hogy a magyarországi szakértők miként vélekednek, vagy mit gondol a hazai doppingellenőrzés, beleértve jómagamat is, a biológiai útlevél program a WADA kódexének mindenki számára kötelező módszere, lépésről-lépére meghatározott folyamat, amelyet csak betartani lehet. Itthon és még közel kétszáz országban, melyek mind elfogadják a WADA előírásait. A biológiai útlevelek paramétereit matematikai értékelőszoftverek vizsgálják - ezt hívják szaknyelven adaptív modellnek-, majd gyanú esetén három WADA szakértő egymástól független és egybehangzó véleményére van szükség ahhoz, hogy az érintett sportolóval szemben vádat lehessen megfogalmazni. A szakértők nem ismerik a sportolókat, semmilyen személyes adatot nem tudnak róluk, kizárólag a mért értékeket és számokat látják, „steril” döntésüket tehát kizárólag a tudományra és a bevett gyakorlatra alapozva hozzák meg. Szubjektív emberi tényezők nem befolyásolják őket.”

Nyilatkozatában a MACS vezetője arról is szót ejtett, hogy a megvádolt sportolóknak lehetősége van védekezni, és magyarázatot adni arra, hogy mi okozta a korábbiakhoz képest váratlan és jelentős mértékű eltérést biológiai útlevelük paramétereiben, és ha ez elegendő és elfogadható, nincs doppingvétség, következésképpen eltiltás sem. Az SzPress Hírszolgálatnak adott nyilatkozatát Dr. Tiszeker Ágnes, azzal zárta, hogy a éppen a biológiai útlevelekben felfedezett kiugró eltérések miatt a doppingellenes küzdelemben élenjáró Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) már 149 atlétára szabott ki négyéves eltiltást, és minden jel arra mutat, hogy várhatóan ezt a szigort fogja mutatni a  jövőben az úszóvilágot irányító FINA is, amelynek neve a megújulás jeleként már

World Aquatics.
Szalay Péter
SzPress Hírszolgálat